Azt hiszed, hogy van még egy kis időd...

Bűnös étkezési szokások

Extrém kövérségem egy tudattalanul felépített álomvilágban testesült meg egész életemben. Eljutottam 64 kg-tól a mérlegek által már nem mérhető állapotig és még ez sem volt eléggé aggasztó számomra éveken át. Nem azért, mert ostoba vagyok, hanem egyszerűen hatalmába kerített ez a kövérségi spirál, ami a mélybe szorított. Egy bizonyos ponton az étel olyan vezérigazgató lett az én kajagyáramban, ami korlátlan szabadságot kapott a testem irányítása felett.

Nehézegyszerűen lefesteni a túlevés folyamatrendszerét, de megpróbálom olyan emberek számára is lefesteni, akik nem tudnak azonosulni a kövérségbe fulladással és érthetetlenül állnak mások zababörtöne felett. Való igaz, ezt tényleg csak az értheti, aki benne él(t). Ez nem olyan mint egy pitagorasz-tétel, amit bárki képes bemagolni. Húsodig mélyedve kell tapasztalnod ahhoz, hogy kellően velős érvrendszered lehessen a magyarázatokra. És nem mellesleg kell hozzá olyan mentális állapot, amely eleve hatással van rád és gyenge felületet képez rajtad.

Az étkezési zavar hármas mércével vizsgálható. Fontos szétválasztani, hogy kit jellemez az ételfüggőség, kit ejt rabul a kényszeres érzelmi túlevés és ki éli úgy az életét, hogy egyszerűen nem törődik a kockázatokkal és beletesped a kalóriapuffer csapdájába.

Az ételfüggőség biokémiai folyamatok mellékterméke. Étkezéskor bizonyos közkedvelt ételeink egyfajta kellemesen felszabadító érzést kölcsönöznek. Többek között a dopamin termelését idézik elő. A dopamin az agyban termelődő vegyület. Boldogsághormonnak is nevezik, az érzelmi életért felelős agyterületen elégedettségérzetet, boldogságot vált ki. Legtöbben abban lelik a mögöttes értelmet, hogy a cukor és a magas szénhidrát tartalmú ételek a felelősek a függőség kialakulásáért.

Az ember ugyanakkor képes arra, hogy a cigarettát is letegye egyik napról a másikra. Ugyanúgy képes arra, hogy egy nap ne egyen cukrot, ne igyon koffein tartalmú italt, kerülje a szénhidrátot. Bárki képes koplalni, böjtölni, megvonásokkal élni.

Az ételfüggőség mint olyan sok embernél nem létezik vagy nem önmagában ez okozza a problémát. Párban nehezítés a túlzott faláskényszer.

Kényszeres túlevés esetén már pszichológiai mögöttes tartalmat kereshetünk. Hiányzik bennünk a negatív érzelmek feldolgozásához szükséges képesség. Vagy egyszerűen csak elnyomjuk azt az ételeket használva. Feldolgozatlan trauma, családon belüli erőszak, családon belül megalkuvó szerep, szeretethiány, kevésbé odaadó szeretetteljes gyerekkori nevelés és ehhez hasonló múltbéli vagy jelenbéli lelki folyamatok alkotják síkját. A túlevés mindig párban jár a fogyás iránti vággyal, a testsúly reformjának napi szintű problémájával. A túlevő tudja, hogy fogyni szeretne, hogy nem kellene ennie, tisztában van azzal, hogy eszik és ez hiba, mégis így cselekszik újra és újra. Pontosan emiatt nem az étel az úr, hanem az evés által kiváltott védelmi örömszerzés mögött rejlő valódi problémák halmaza. Itt is termelődik bizonyos szintű dopamin, de nem olyan erős, mint az étel fizikai kívánalma esetén.

Mindkét esetben, akár ételfüggőség, akár kényszeres túlevés a probléma, a kontroll korlátozott önmagunk felett, tisztában vagyunk az elfogyasztott ételek mennyiségével és pontosan tudjuk ezek negatív hatásait, mégsem vagyunk képesek úrrá lenni az evésen.

Kalóriapuffer azon oknál fogva alakul ki, hogy túl sokat eszik valaki inaktív életvitele mellett. Vannak, akik egyszerűen csak nem törődnek a lehetséges következményekkel. Meg tudnák állni, nem függnek ételektől és nincsenek feldolgozatlan lelki problémáik, mégsem tesznek semmit. Hízásuk oka a túlzott evés volt, azaz évek alatt sokat ettek, keveset mozogtak és a kalória többlet túlsúlygyarapodást okozott. Esetenként terhesség(ek) is hozzájárultak a súlyváltozáshoz. A végeredmény szempontjából az a lényeg, hogy sokat dőzsöltek és/vagy nem megfelelő módszerekkel próbáltak lefogyni, illetve kitartásuk sem égett magas fokon. Náluk nincs dopamin függőség, nincs mentális gát, csupán lusták, kényelmesek, nem mérik fel a kockázatokat, nem törődnek az egészségügyi rizikókkal, elfogadják testképüket egy bizonyos pontig.

Eljön a pillanat, amikor a túlsúly már ordít...

Mindenki életében eljön az az állapot, amikor testsúlya központi szerepet kap. A mai társadalmi problémák kellős közepén a kövér ember célpont. Ennek számos oka van, de a legfontosabbakat mindenki tisztán ismeri:

1. Manapság az életmódváltás napi szinten előtérben van az online médiában. Az instagram hemzseg az ételkreációktól, before/after fotóktól, életmód tanácsadók sikerpontjaitól. Ezért mindenkihez eljutott már az ige: élj egészségesen. Aki ennek nem tesz eleget, nem törődik magával, az előbb vagy utóbb találkozik szemrehányó tekintetekkel.

2. A kövér embert gyengének, elesettnek látják. Még akkor is, ha magabiztosságot sugároz és hangot ad személyiségjegyeiben annak, hogy karakán. Zsírpárnái azonban egyfajta szánalmat keltenek sok emberben, meg nem értett a testképük önelfogadása mások szemében. Akkor is gyengének látják, ha ő magát nem.

3. A mai kegyetlen világban, ahol mindenkinek saját élete és céljai az elsődlegesen fontosak, egymás leigázása szinte normális munkahelyen, párkapcsolatban, emberi kapcsolatainkban. És a versenyhelyzet magában hordozza azt, hogy mindenki hibát/gyengeséget keres másokban. Egy kövér ember magán hordozza szemmel látható gyenge pontját: az átlagtól eltérő súlyfeleslegét. A kegyetlen felet ilyen esetben hidegen hagyja, hogy a túlsúlyos ember számára saját kövérsége problémát okoz-e. Támad, piszkál, gúnyol, mert nagyon könnyű dolga akadt, hogy célkeresztben tudja tartani a duci fél ordító gyengeségét. Fogást találni rajta innentől kezdve gyerekjáték.

4. A duci emberek kitartása, akaratereje, célkitűzése, jövőképe mások által megkérdőjelezhető. Aki nem tud féket nyomni elhízására, attól joggal kérdezhetik, hogy élete többi területén mennyire tud beleadni mindent. Sok esetben egyáltalán nem jelentene problémát a duci számára a súlya, mert semmilyen módon nem gátolja például munkahelyi teherbírásban, szenvedélyben, lojalitásban. De az emberek nem megértőek és nem is kíváncsiak mások magyarázataira. Saját ítéletük mindenek felett áll és gyakran fogalmaznak meg nem helytálló hipotéziseket. Illetőleg döntési helyzetben az erősebbet választják, aki képes kordában tartani étkezési szokásait.

Sosem felejtek el egy pillanatot karrierállomásomban. 6 éve voltam vezető, amikor felkértek egy nagyobb egység vezetésére. Ekkor már 9 éve dolgoztam a cégnél, erőmön felül kitartóan és lojálisan. Sikeres voltam, törekvő és célorientált. Képességeim révén alkalmas voltam az új pozícióra. Rettentően boldog és elégedett voltam. Elém tolták a kinevezésről szóló, aláírandó munkaszerződés módosítást, majd amikor végeztünk, a főnökömtől érkezett egy nem várt mondat.

"Van egy kérdésem. Hogyan állsz a testsúlyproblémával?" Ott, abban a percben a fellegekben jártam. Megkaptam akkori életem áhított kinevezését, régóta vártam erre és hirtelenjében nem tudott leforrázni a kérdés. Reflexből vágtam rá, hogy életmódot váltottam és hamarosan megoldom ezt a problémát. Amikor megpihent a tudatomban az örömóda, mélyebben belegondoltam ebbe. Ez egy olyan mondat volt, amelyet ott és akkor a főnököm nem tehetett volna fel nekem munkajogi és diszkriminációs okoknál fogva. A teljesítményem, az eredményeim semmilyen formában nem függtek össze azzal, hány kg vagyok. Abban a helyzetben nem volt olyan egészségügyi problémám, ami indokot szolgáltatott volna arra, hogy ez felmerülő aggály lehessen. Azóta is nehezen gondolok erre, mert rettentően rosszul esett. Akkor azt éreztem, a munka teherbírásom és az odaadásom mögé sosem tudom elrejteni a kövérségemet. Rettentően fájt. Akkor is, ha tudtam, hogy kövér vagyok és ez egy megoldandó probléma. Akkor sem tartozott volna ez a kérdéskör az akkori főnökömre. De mégis ott lebegett. Mert szemmel látható gyenge pontom volt. Talán az egyetlen, abban az időben.

4 év telt el azóta. Tulajdonképpen nem hazudtam a főnökömnek, mert 2 évvel később örökre pontot tettem a problémámra, bár nem emiatt a megkérdőjelezhető munkajogi kérdés miatt.

Ha egy életünk van, miért jó azt kövéren leélni?

Nem számít ki mit lát bennünk, rajtunk és mit gondolnak mások, az életmódváltás végleges döntése csak saját indíttatásból születhet sikerpályára. Ez a belső tűz képes kellően motiválni bennünket arra, hogy eresszük el a védelmi bástyákat és ússzunk mentőmellény nélkül, mert már többé nem kell végeláthatatlanul lebegnünk a csónakunkban a semmi közepén. Kimehetünk a partra. Nincs szükség tengermély távolságokra köztünk és a lelki gátak között. Amikor felismerjük, hogy nem kell ragaszkodnunk régmúlt árnyainkhoz, fájdalmakhoz, tragédiákhoz, akkor felmérhetjük esélyeinket a boldog élet eléréshez.

Azt hisszük, van még időnk arra, hogy meghozzuk a döntést.

Nem egyszer álltam próbafülkében nagyobbnál nagyobb méreteket próbálgatva. Legtöbb ruha még a legnagyobb számozással sem jött rám. Kisétáltam a bolti térbe és lapozgattam a vállfák között. Csinosabbnál csinosabb darabokat löktem jobbról balra. Mindig ott volt bennem a gondolat: egyszer jó lesz rám, le kell fogynom, nem akarok így élni. És hány ilyen depresszív gondolat lett semmissé napokkal, hetekkel később? Az étel gyógyír volt mindenre. Arra is, amikor éreztem és tudtam, hogy le kellene fogynom a valódi boldogságomhoz. Minduntalan ott volt a fejem fölött a gondolatbuborék, vágyom arra, hogy úgy nézzek ki, mint a mellettem ruhát válogató bomba testű lányok. Miért nem voltam elég bátor és kitartó? Miért nem éreztem korábban, hogy én ezt igenis végig tudom csinálni és egyszerűen csak kitartóan kellene az elhatározásomat végig vinni? Hány év telt el tehetetlenül, kövéren, bezárkózva, magányosan, megalkuvó kapcsolatokban?

Túlsúllyal leélni azt az életet, amelyet magabiztos, vonzó, karcsú testben is tehetnénk, egyszerűen kimagyarázhatatlan elvesztegetett, értelmét vesztett megalkuvás saját lustaságunk és önzőségünk okán.

Minden egyes percben, amikor feláldozzuk az életünket duci testben, olyan lehetőségektől fosztjuk meg magunkat, amelyek létezéséről még nem is tudunk. Elveszik a tartalom, a tömör boldogság, a kiteljesedett, mindent felülmúló, elérhető álmok esélye a háj alatt. Rettentően bánom az elszállt éveket, s jelenlegi személyiségemre hárítottam a terhét annak, hogy ezt cipelje hátralévő életem során. A kelleténél többet ábrándoztam a karcsú, elégedett, tartalmas, boldog életemről. A hab-fátyolos ábrándoknak helye van a valóságban.

Egyetlen kiút van mindhárom étkezési zavar esetén. Akár ételfüggő, akár érzelmi evő, akár lusta vagy, erőteljes önvizsgálat és önfejlesztés hiányában egyetlen fogyókúrás program sem hoz tartós eredményt. Gyökeréig kell megvizsgálnod azokat a tényeket, amelyek rabságban tartanak az ételhez láncolva. Kiút van. Nekem is volt. De tárt karokkal várva sajnos nem érkezik el a megváltás. Neked kell akarnod megváltozni és végigmérni, milyen megoldási lehetőségeid lehetnek. Ha bajban vagy, ne engedd tovább burjánzani a problémát, mert jobb magától sosem lesz. Fel kell ismerned, nálad milyen okai vannak az ételhez fűződő viszonyodnak. Ne félj a mozdulatlanságból félre ugrani. Történetemben mindent őszintén elmesélek arról, nekem hogyan sikerült úrrá lenni évek gyötrelmein. Számomra a fogyás nem csak karcsúbb vonalakat hozott, hanem egy teljesen új, célokkal övezett és karrierálmokban bővelkedő másik életet.

Az utam során szerzett tapasztalataimat és egyetemi illetve felnőttképzései területen megtanult tudásomat életmódprogramomba ágyaztam, így komplexen tudok segíteni elméleti és gyakorlati elemekkel.