DIÁTÓL ÉS VENDELTŐL ŐSZINTÉN
Hogy hogyan élem meg, hogy hogyan gondolkodom az egészről, ami velünk történt 3 év alatt, most már szeretném elmondani és kimondani.
Én döntöttem úgy, hogy enni akarok. Mindig. Egész nap. Legalább annyira voltam átlagos ebben, mintsem kirívó, hiszen a kövérség létezik mindenhol a világban.
Amikor csak az ÉN lakozik a lelkünkben és nincs mellettünk más, már akkor is sokféle módon jelenünk meg a napjainkon.
A testem valamiért kövér akart lenni. Nem jöttem rá sokáig. Védelmezni akart.
Hogyan kezdtem el annak idején különbséget tenni az étvágy és éhség között? Eleinte a kalóriadeficit maximalizálásában hittem.
Minden kitisztult előttem a fogyás ösvényére vezető úthoz, amikor megbékéltem a belső hangommal, amely korábban állandóan kritikus volt velem.
A magunkba vetett bizalom csak úgy érhető el, ha nem nagyban, hanem mindig kis lépésekben gondolkodunk.
A kövérségem kiemelendő mintapélda volt arra, milyen az, amikor a testünkben kialakul a rendszerhiba.
Nem számoltam azzal, hogy önmagamat megszeretni egy életen át tartó feladat lesz, annak magaslataival és mélységeivel együtt.
Mögé kellett néznem, mi az én „agybajom”, ami miatt egyszerűen nem tudok leállni az evéssel.
Meg kellett tanulnom, hogyan helyettesíthetem a negatív viselkedést pozitív eszközökkel, amelyek az evés élményéhez hasonlítható örömökkel járnak!
Szimpla fogyókúrákkal mindenki találkozott már. Ezeket mind ki is próbáltam, mert ELHITTEM a 4 nap alatt 3 kiló, a 7 nap alatt 6 kiló, a 30 nap alatt 15 kiló jellemzéseket.
Egy duci lány életében számtalan olyan pillanat lüktet az elmében, amikor órákat tölt álmodozással és sóhajtással arról, hogy mikor jön el az a nap, amikor az a bizonyos kattanás megtörténik.
