Diától | 7. Otthonra találtam a testemben

Minden nap hoztam életemet befolyásoló és meghatározó döntéseket.

Egyeseknek nincs különösebb hatása, mert rutin cselekvésekről beszélhetek. Viszont más esetekben sorsbéli változásokat okoztak. Több olyan emlékem is van, amikor egy teljesen véletlen műve volt valakivel a találkozás vagy épp egy kattintás az interneten a megfelelő helyre. Nem is gondolnánk, hogy milyen apró elhatározások hoznak váratlan örömet és újdonságokat. Hittem azt, hogy ha valamilyen komoly változásra van szükségem, akkor jeleket fogok kapni az élettől arra, hogy cselekednem kell. Ezek váratlanul és hirtelen bukkantak elő a semmiből. Nem mind azonnal. De, amely sorsfordító dolgoknak meg kell történni, azokat bevonzottam.

Mivel az életmódváltás döntése rólam szólt, nekem kellett megtenni a második lépést. Az első lépés engem talált meg a gondolattal, hogy valamin változtassak. Mindig tőlem függött, hogy mire van szükségem. Ha úgy éreztem, hogy elakadtam az élethelyzetben, kilátástalan volt valami vagy épp minden, és nem tudtam tovább haladni az úton, akkor rögtön megfogalmaztam, mire is vágyok én úgy igazán.  Történetemből adódóan szinte biztos vagyok benne, hogy az út során másoknak is ki fognak nyílni olyan kapuk, amelyeken korábban gondolatban sem szerettek volna átsétálni, pusztán azért, mert rátaláltak a történetemre és inspirációt nyertek belőle. Én magam is nyertem motivációt más emberekből.

A fogyásom teljesen átformált engem az évek alatt.  Emiatt most máshogyan gondolkodom az életről. Saját bőrömön   és   lelkemen   tapasztaltam   meg   komoly   fejtörést   is   okozó   kríziseket.  Egy duci lélek és egy önmagáért küzdeni akaró lélek érzelemvilága teljesen más. A korábbi belső hangokról írt fejezetemben már kifejtettem, hogy rengeteg új információt tanultam meg saját működésemről. Egyrészt a testem, másrészt a mentális utam külön-külön is tanított. Ezt a tudást nem tudtam volna megszerezni magamról akkor, ha nem változtatok az életemen.  Új álmok, új célirányok és önfejlesztési irányok láttak napvilágot úgy, hogy erre senki nem adott rávilágítást. Az út, amin a testi és szellemi átalakulásra kerültam, generált egy mindent elsöprő lélekformálást. Ezt nem adhatta meg nekem senki más, csak én. Ehhez elengedhetetlen feladat volt megismerni a testemet és rálelni a megoldásra, amely mindent meg tudott változtatni.

A szervezetemben nincs kifejezetten demokratikus működés, irányító egységek vezénylik le a mechanikus folyamatokat. Mindig úgy gondolok erre, hogy az idegrendszerünk egy államfő a testtérképemen. Ezen belül élek együtt a tudatos létezésemmel, amely az agyamhoz köthető. Az agyam teszi lehetővé, hogy gondolkodjak, beszéljek, írjak, logikusan lássak összefüggéseket. Ugyanakkor érzelmi lényemet is ez befolyásolja. Vannak bizonyos akaratom által vezérelt döntések és vannak, amelyeket egyszerűen nem tudok direkt irányításom alá venni. Ebben a bonyolult összefüggő hálózatban a hormonok felelősek a kommunikációért, hiszen azon munkálkodnak éjjel-nappal, hogy elszállítsák a megfelelő helyekre az oda küldendő információkat. Szüntelenül utaznak és odaérkeznek meg, ahol hatniuk kell. Minden hormon egymással összhangban, csapatmunkában dolgozik, amennyiben nincs hiba a rendszerben. A hormonháztartás és az idegrendszer egymásra vannak utalva. Lelki folyamataim alatt egyedi mintákkal éltem. Személyiségemtől függött, hogy egy-egy ingerre hogyan vagyok képesek reagálni. Voltak helyeztek, amelyekkel viszonylag könnyen meg tudtam birkózni, míg más feladatok komoly megrázkódtatás jelentettek.

A kövérségem kiemelendő mintapélda volt arra, milyen az, amikor a testünkben kialakul a rendszerhiba. Az, hogy nem voltam tökéletes egészségi és lelki állapotban, kikényszerítette bennem azt, hogy figyeljek saját magamra. Egyfajta szembenézést idézett elő a saját hibáimmal. Ha a jelekkel nem foglalkoztam volna, amelyeket a tudatom és a testemet küldött nekem a kövérség terhe alatt, akkor megrekedhettem volna életem bizonyos pontjain. Ha ebben benne ragadva éltem volna tovább, az egyszerűen tovább rombolta volna a személyiségemet és meghatározta volna a hátralévő életemet is. Ezzel magyarázható az, hogy kövér emberként érzékenyebben reagáltam dolgokra. Kiváltképp a túlsúllyal kapcsolatos kérdésekben. Itt soha nem azon van a hangsúly, hogy én mit közvetítettem kövéren mások felé. Az a legfőbb kérdőjel, hogy önmagam elhízásáról hogyan vélekedtem. Számtalanszor mondtam ki, hogy úgy vagyok jól, ahogy vagyok. Csak azért, mert sikertelen utazásaim után már beletörődtem a beletörődni valóba. Miközben tudtam, dehogyisnem kell változtatni. A fejlődés, ami testi és mentális is volt, csak önmagam megváltoztatásával mehetett végbe. Többször csapott át bennem elutasításba önmagam és a világ ellen. Nem szerettem magamat, ezért volt, hogy másokat sem szerettem. Önmagamat milliószor elutasítottam, ahogy az egész körülöttem lévő környezetet is.

A lelki egyensúly kialakítása, az önértékelés fejlesztése, a belső hangok egységben tartása, az élethelyzetek rendezése nélkülözhetetlen eleme volt a küldetésemnek. A kövérség a kövér ember nélkül nem szüntethető meg. A duciság okait feltárva rátalálhat mindenki a megoldásra és ez tud elvezetni az egészségtudat erősödéséhez. A sikerem egyértelműen annak tudható be, hogy feltérképeztem, milyen életviteli pontokon hoztam jó és rosszabb döntéseket. Az volt csodálatos az életmódváltás döntésének pillanatában, hogy én döntöttem el, akarom. Én voltam felelős a lépésekért, ezért a siker is az én örömem lett.

Elmondhatom, hogy az én életemben mindennek gyökere az elhízás volt, ez az, amivel szinte minden összefüggött. Van a testünknek és lelkünknek egy tűrőképessége. Ezt a határt én sokáig feszegettem. Mindeközben állandóan vágyálmokat kergettem. Le akartam fogyni, de sokáig nem tettem érte semmit. Tartós és maradandó örömre vágytam. A fogyás körforgásom végeredménye mindenképp az lett, hogy végül otthonra találtam a testemben. Legalábbis én ezt hittem. Egészen addig, amíg meg nem érkezett a vágy arra, hogy fogyásom után szerelemre vágyom. Ez a végtelenül hirtelen érkező nagy szerelem döbbentett rá arra, hogy újra kell tanulnom saját magamat. A kövér Dia reakciói, a kövér Dia belső hangja megváltozott. Ezért újra fel kell tennem a kérdéseket magamnak, amelyeket a fogyás folyamata alatt feltettem. Ki vagyok én? Mire vágyom igazán? Kire vágyom? Mit jelentene nekem a boldogság? Mit tehetnék azért, hogy olyan társra találjak, aki nem ijed meg a mögöttem álló úttól. Be kell látnom, hogy ettől rettegek. A kövérségem leigázása után az első kapcsolatomban és végül Vendel esetében is azt szerettem meg első sorban, hogy teljesen elfogadó volt a történetemmel. Nem kellett túl magyaráznom, nem kellett szégyellnem semmit. Természetesnek fogadta el a nagy fogyás történetemet, az összes hegemet. S hogy minden férfi ennyire elfogadó-e, nem tudom. Ijesztő lehet az az élni akarás és az az acélakarat, amivel lefogytam egy ember súlyát. Pedig, ha valaki megáll egy pillanatra és végig gondolja, hogy mit is jelent ez valójában, hamar rájöhetne. Én csak azért fogytam le, hogy végre szeressen valaki. Nem akartam világot megváltani, sem megrengetni. Csak élni akartam. Boldogabban. Csak otthonra akartam lelni a saját testemben.

Az utam során szerzett tapasztalataimat és egyetemi illetve felnőttképzései területen megtanult tudásomat életmódprogramomba ágyaztam, így komplexen tudok segíteni elméleti és gyakorlati elemekkel.