Döntés
A fogyás első lépése után a második az, hogy megtanuljuk elfogadni és megismerni egyáltalán azt az embert, akivé a fogyás folyamatos harcossá nevel bennünket.
Bárcsak ne lenne erre szükség, a mai napig ezt vallom.
Ma, amikor elbúcsúztam a szüleimtől, még visszaszöktem a szobámba, ahol Mollika (a kisebbik kutyusom) feküdt a szoba közepén és csak nézett. Tudta, hogy elmegyek, én meg odaszaladtam, felkaptam, megpuszilgattam és csak sírtam. Aztán Szofit is körbe öleltem, a nagyobbik kutyust, majd Anyuékat és a teraszon csak annyit mondtam nekik sírva:
"Muszáj, mert enélkül nem lesz normális életem".
Sírtunk mind a hárman. Mert nehogy azt higgye bárki, hogy ezt én annyira akarom. Nem, nem akarom, hanem szükségem van rá ahhoz, hogy normális testem, normális életem lehessen és amit elbaltáztam, azt egyszerűen helyre tudjam hozni.
Az a fétisem van, hogy mindig tudni akarom, mi történik velem, ezért számtalan külföldi videón végig néztem plasztikai műtéteket elejétől a végéig, tehát pontosan tudom, holnap milyen brutális munkát fognak rajtam végezni gyomortól felfelé körben, hónaljtól könyékig, melltől hátig. Ez ijesztő is, meg egyszerűen azt is tudom, hogy a végeredményért mindent megtesznek az orvosok, s tudom, hogy jó lesz, szép lesz, teljesen más lesz, mint most.
Nem tudok mást tenni, mint arra összpontosítani, hogy beérik 5 év kemény munkája, véget ér az utam lassan és utána élhetek végre boldogan. Nem a testemtől várom a boldogságot, félre értés se essék, hanem az önelfogadásom végre hibátlan lehet, amivel teljesen mást tudok sugározni kifelé is. Mert engem a kövérség megtört, leárnyékolt, beterített, depresszióssá nevelt, feszengőssé tett, magabiztosságomat leamortizálta.
A fogyás az első lépcső a jobb élet felé, s ezért rendkívül fontos az életmódváltásban a mentális út, mert a tükörben, ruhamétereteken látott változás csak egy szelete a történetnek, hiszen az, ami bennünk játszódik le a mássá válás közben, az maga a kiteljesedés. Ezt is fel kell dolgozni. Mert kövéren megtanulunk elbújni, csendben maradni, lehetőleg észrevétlenül élni. S amikor végre nem kell szégyellni egy lóg karbőrt vagy épp a kötényhasat, akkor meg kell tanulni viselni az új külsőt. Kihúzni a mellkast, büszkén vállalni tartással azt, akik lettünk, akivé dolgoztuk magunkat.
Nagyon sokan fordultok hozzám azzal, hogy ez az állomás mennyire ijesztő és hogy valamiért benne ragadtok a "kövér-én" szerepében, nehezen látjátok a változást, nehezen tudtok alkalmazkodni ahhoz az élethez, ahol már nem az étel, nem a háj uralja az egész létezést. És igen, ez sem könnyű.
Ezért a fogyás első lépése után a második az, hogy megtanuljuk elfogadni és megismerni egyáltalán azt az embert, akivé a fogyás folyamata harcossá nevel bennünket.
