Diától | 5. A belső hangom

Megbékélés a belső hangom által

Minden kitisztult előttem a fogyás ösvényére vezető úthoz, amikor megbékéltem a belső hangommal, amely korábban állandóan kritikus volt velem. A megbékélés azt jelenti esetemben, hogy megfejtettem a kódot a viselkedésmintáimhoz és új alapokra kívántam helyezni az önmagammal folytatott párbeszédeket. Ezek a diskurzusok voltak a kételyekkel, félelmekkel, szorongásokkal teli monológok. Féltem attól, hogy elbukom, hogy kudarcot vallok, hogy megint meg fogok inogni, ezúttal sem sikerül lefogynom. Ahogy elhatároztam, hogy kimetszem a belső hang mumusait magamból, sokkal pozitívabb lett a szemléletem. Ez nem egyszerűn pozitív gondolkodás volt. Mert nem arról volt szó, hogy egyszer csak mindent rózsaszínűnek és csodásnak láttam. Én nap mint nap ugyanolyan félelmekkel keltem fel, csak arra próbáltam összpontosítani, hogy ezekre másként reagáljak, mint eddig. Tudatosan. Azt gondolom, ez a munka volt a legnehezebb és egyben legeredményesebb első csapásom a kövérségemre. A céltábla kirajzolta, mire vágyom, a belső hangommal való csatározás pedig kimondatta velem, hogy a táblámra rajzolt és írt vágyakat a jelenleg bennem uralkodó gátlásokkal nem fogom tudni beteljesíteni. Változtatnom kell. Nincs más mód a sikeremhez.

A feszültségek és izgalmak jelen voltak a mindennapjaimban, meg kellett tanulnom azokat felismerni és kezelni. A legtöbb esetben, amikor ingerültséget vagy épp félelmet éreztem, akkor a belső hangom önbizalom hiánya lépett színre. Gyakorta érkeztek ilyenkor ahhoz hasonló sugallatok, hogy félek a sikertelenségtől, még akkor is, ha szerintem jól csinálok valamit.

A belső, néma hangomat meg akartam változtatni. Elsőként tudatosítanom kellett, hogy a negatív hangok negatívan is fognak befolyásolni engem, míg a pozitívabb sugallatok motiválóan hatnak rám. Tudtam: ha azt gondolom a mérlegre álláskor, hogy muszáj, kevesebbet mutasson, mint előző nap, akkor ez egy idegességgel, szorongással fog társulni. Ha pedig azt mondom, hogy mi lesz, ha nem fogytam egy dekát sem, akkor az aggodalom veszi át az uralkodást felettem.

Ezeket a lelki folyamatokat akartam száműzni magam körül. Teljesen máshogy érezzük magunkat, ha ezekben a pillanatokban más szemszögből beszélünk önmagunkhoz. Másként kezdtem el viszonyulni önmagamhoz, mert kimondtam magamnak: mindent megteszek a fogyásért, ezért képes vagyok elérni a célomat. Mindkét belső hang egy kiegyensúlyozottságra, higgadtságra okot adó érzelmi hintára ültetett fel. Az érzelmi állapotomra ezek a belső hangok sokszor jobban hatottak, mint mások véleménye. A belső hang egy kicsit olyan volt, mintha saját magamnak küldtem volna a telefonomon egy üzenetet. Közvetlenül hatott arra, hogyan éreztem, hogyan viselkedtem. Az érzelmekhez mindig társul fizikai kapcsolódás a testünkben, például a légzés, a pulzus tekintetében. A gondolatok még a hormonjaink működését is képesek irányítani, ezért egy folyton mérgelődő és negatív ember sokkal könnyebben lesz depressziós. Ha negatívan beszéltem magamban, magamhoz, annak az utórengése is negatív lett. Sokszor nem is vettem észre, csak azt éreztem, hogy ideges, ingerült, feszült vagyok.

Amikor először kezdtem arra figyelni, hogy a napjaim során milyen gondolatokat fogalmazok meg magamban, elővettem egy füzetet és elkezdtem jegyzetelni.  A napom folyamán csak tettem a dolgom, jöttem-mentem, és a semmiből törtek elő a gondolatok. Leggyakrabban autóvezetés közben eszméltem önkéntelen gondolat-áramlásokra. Elkezdtem feltérképezni a gondolataim jelentéseit is. Olyan mélységekig jutottam el a jegyzeteim hatására, amelyeket soha nem értelmeztem korábban. Rendkívül szerteágazó, ám engem pontosan bemutató tulajdonságaim láttak napvilágot abból a nézőpontból, hogy milyen hatásokra hogyan reagálok belül, lélekben. Sok elemzésbe tellett, de egy idő után már pontosan be tudtam azonosítani, hogy mikor, mire, hogyan szoktam reagálni, és ezáltal kezdtem el ezt kontrollálni magamat tudatosan. Gyakorta éreztem azt, hogy tökéletesnek kell lennem, hibáim elfogadhatatlanok. Ha egy picit is hibáztam, nagyobb jelentőséget tulajdonítottam neki, mint amekkorának mások látták. Nem ismertem egyensúlyt, vagyis feketén vagy fehéren láttam mindenben a megoldást. Sokszor voltam abban a hitben, hogy tudom, mi fog történni, ezért megjósoltam előre a dolgok kimenetelét. Egy-egy inger hatására vontam le mindenre érvényes következtetéseket. Magamban soha nem láttam hibát, a saját érzelmeim kinyílásáért másokat tettem felelőssé.

Szerettem volna a negatív beidegződéseket nem csak eltüntetni, hanem pozitív irányba állítani.

Ezért bevezettem néhány szabályt a viselkedési normáimban. Ha észrevettem, hogy valami negatívat ejtettem ki a számon, vagy egy visszatérő rossz gondolat kezdett emészteni, azonnal szembe állítottam egy sokkal pozitívabb érvelési rendszerrel. Ez egy frontális csattanás volt a két oldal részéről, találkoztattam a negatívat az azonnali pozitívval. Mondok egy példát. Az a gondolat sokáig emésztett, hogy kövéren mit gondolnának rólam a dietetika szakos egyetemi tanárok, és emiatt rendkívül sok ellenállásba fogok ütközni. Ezt állítottam szembe a meggyőzés erejével: miért ne lenne elfogadható, hogy valaki túlsúllyal kívánja megtanulni azt, mit kell tennie. Ha ezért bárki kinevet, akkor a szakma lényegét tiporja sárba. Egy változni, tanulni akaró ember akarata példaértékű lehet, nem pedig nevetség tárgya. Azt kezdtem el mondogatni, hogy azért szeretnék tanulni, hogy megismerjek mindent a táplálkozásról. És még az is lehet, hogy lesz hozzám hasonló ember. Megtanultam tehát megkérdőjelezni a negatív érzelmi hullámaimat. Ezzel gyakorta el is bizonytalanítottam a bizonytalanságomat, és sokkal lelkesebben láttam a terveimet.

Megismertem a coach képzésen az újra keretezés módszerét, vagyis a nézőpontok átültetését egy másik szemszögbe. Rögeszmémmé vált, hogy bármilyen területen figyeljem a belső hangom üzeneteit. A táplálkozásom mellett a sportolásba is belevágtam. Eleinte nagyon nehezen ment a gyorsabb tempójú és emelkedős séta párosítása futógépen. Nem egyszer jelentettem ki, hogy én ezt soha nem fogom tudni szeretni és végig csinálni fél órán át.  Ezt a negatív csengést újra kereteztem, és másképp fogalmaztam meg magamnak a kezdeti kudarcokat. Azt mondtam: jelenleg még nem tudok összefüggően lesétálni harminc percet gyorsabb tempóban és emelkedőn, de már tíz percig eljutottam és egyre jobb leszek.  Van időm arra, hogy fokozatosan fejlődjek. Ezzel a napszemüveggel javítottam a helyzettel kapcsolatos megítélésemen.

Bevezettem   a   megerősítés   gyakorlati   alkalmazását. 

Ez   azt   eredményezte, hogy rászoktattam   magam   a   pozitív   tulajdonságok   ismétlésére   rendszeresen.   Szintén papírra vetettem, hogy a testedzéssel kapcsolatosan milyen pozitív teljesítményeim vannak. Olyan mondatokat kerestem, amelyekre tudok többször koncentrálni és ezáltal előbbre viszik a motivációs görbémet. Például: „Duci vagyok, mégis képes vagyok eddig nehéznek tűnő mozgásformák végzésére.”. Korábban sokszor ismertem fel szóhasználatomban, hogy a „fogok” állítást használtam, miközben a „tudom, csinálom” állítás az igazán pozitív sugallatú.

Miután tényleg felismertem és megértettem, hogy a pozitív gondolkodásomat hogyan befolyásolja a belső hangom, arra törekedtem, hogy hosszú távon alakítsak ki erre pozitív mintákat is. A tervezésem részévé vált, hogy minden edzésem előtt jegyzetet készítettem arról, hogyan fogok pozitív elköteleződésű gondolatokat becsempészni a sportolásba. Célokat tűztem ki, és ezekhez címkéket párosítottam. Tudtam, hogy mi az aznapi kalóriaégetési célom, milyen mozgásformát végzek, milyen elemekből áll össze az edzésem. Ezekhez illesztettem a címkéimet. Például: „Mindent bele!”; „Meg tudod csinálni!”; „Gyerünk!”; „A tested bírja, csak az elméd fárad”! Ezek a kulcsszavak a koncentráció megteremtésében és a fókuszban segítettek. A belső hangom irányítása is része lett a felkészültségemnek.  Nagyon fontos lett számomra, hogy minden alkalommal valóban rákészüljek egy feladatra, mert a kialakuló feszültség vagy izgalom legfőbb kiváltó oka az volt, hogy olyan dolgokkal foglalkoztam, amit nem én irányítottam. Ráeszméltem, hogy csak arra kell figyelnem, amire nekem van ráhatásom. Kudarcaim rendszerint azért keletkeztek, mert túl sok figyelmet szenteltem a rajtam kívül álló okokra és ezek negatívan befolyásoltak. Arra koncentráltam, hogy mások mit gondolnak rólam vagy épp hogyan reagálnak a történetemre. Én nem dönthetek mások helyett, ezért foglalkozni sem kell az ő gondolataikkal. Nekem kizárólag abban kellett fejlődnöm, hogy a magam által befolyásolható feladatokban kiegyensúlyozott, eltökélt legyek. Ez megfelelő higgadtságot kölcsönzött a feladataimhoz. Rajtam múlt az, hogy mennyi időt töltök testmozgással, hogyan táplálkozom, mennyit foglalkozok magammal, milyen a hozzáállásom. Ezeket saját döntésem értelmében én kezdtem el irányítani. Nem mellesleg a negatív belső hang és mások véleményével töltött idő egy energiarabló folyamat volt, amely magamtól vette el az értékes időt. A belső hangom lett az én lelki társam, amely segített abban, hogy egyre biztosabb legyek önmagam erejében.

Az utam során szerzett tapasztalataimat és egyetemi illetve felnőttképzései területen megtanult tudásomat életmódprogramomba ágyaztam, így komplexen tudok segíteni elméleti és gyakorlati elemekkel.